A szaunának több típusa létezik, amelyeket érdemes alaposabban is megismerni. Tudni kell például, hogyan lehet használni ezeket, melyik mire való, és fontos az is, hogy kiknek ajánlottak. Ebben a bejegyzésben a legnépszerűbb változatokat gyűjtöttük össze.
A finn szauna
A finn szauna mai napig az egyik legelterjedtebb szauna fajta, amelynek belső hőmérséklete a 90 fokot is elérheti, igen magas páratartalom mellett. Akár 80-100%. Ez egyfajta mesterséges lázat generálva indítja el a verejtékezést. A meleg miatt ideális esetben 10-15 perc bent tartózkodás javasolt, amit rövid ideig tartó lehűlési szünet után (hidegvizes merülés) két-három alkalommal meg lehet ismételni. A finn szaunát kizárólag az egészséges felnőtt emberek használhatják, akik nem szenvednek semmilyen szív- és érrendszeri betegségben.
Kinek ajánlott: főleg azoknak akik szeretik az intenzív, forró szauna élményt.
A finn szaunát eredetileg fával működtették, manapság azonban a legtöbb elektromos szaunakályhával szerelt.
2+1 klasszikus verziójuk:
- Fatüzelésű finn szauna
A fatüzelésű kályhával ellátott szaunák gyakorlatilag az ősi finn szaunákból fejlődtek ki, Európa legtöbb részén még mai napig nagy népszerűségnek örvendenek. A hőt fa elégetése biztosítja, amellyel a kályhára helyezett köveket is fűteni lehet. A megfelelő hőmérsékletet a fa mennyiségével lehet szabályozni. Mivel nincs szükség áramra, a kabint bárhol fel lehet állítani, akár külső tereken is. Bent nem keletkezik füst, annak elvezetéséről egy kémény gondoskodik. A kellemes hangulatot fokozza az égő fa ropogó hangja.
Érdemes előre átgondolni: bár nagyon hangulatos tud lenni egy téli, hóval borított tájon, azért szaunázás előtt a tüzelendő fa felaprítása, nem feltétlenül mindenkinek való.
- Füstös kabin
A füstös kabinok csupán annyiban különböznek a fatüzelésű szaunáktól, hogy nem rendelkeznek kéménnyel, ezért a füst nem távozik a szabadba. A fát ez esetben is kályha segítségével lehet elégetni, ugyanakkor hagyni kell, hogy a keletkező füst átjárja a kabin minden szegletét. Amikor már ideális a belső hőfok, egyszerűen ki kell nyitni az ajtót és a szauna használatra készen áll. Nagy hátránya, hogy az előkészületek sok időt vesznek el, illetve nem mindenki szeret a kormos padokon üldögélni. Az illat azonban minden fáradozásért kárpótol, így legalább egyszer ajánlott kipróbálni a füstös szaunákat.

- Elektromos szauna
Hőérzetben, páratartalomban azonos a fa tüzelésű verzióval, viszont ez egy rendkívül kényelmes megoldás. A hőfokot akár távirányítóval könnyen és egyszerűen lehet szabályozni. Hátránya, hogy kicsit erőteljesebb elektromos hálózat szükséges a működtetéséhez. Egy átlagos finn szaunához 3-6-9 KW os kályhákat szoktak választani. Hazánkban a legtöbb esetben ezzel találkozhatunk.
Gőzkabin, gőzszauna
Gőzfürdőket már az ókori népek is építettek azért, hogy testileg és lelkileg is felfrissülhessenek. Bár a finn szaunákhoz képest a gőzkabinokban alacsonyabb a hőmérséklet, a 80 fokos páratartalom megdolgoztatja a szívet, így szívbetegek nem használhatják. A gőzkabinok remek lehetőséget kínálnak a bőr regenerálásra, elősegítve az elhalt hámsejtek leválását, illetve a felsőlégúti betegségek kezelésére is alkalmazható.
Jellemzően csempével vagy kővel burkolt helyiségeket szoktak kialakítani erre a célra.
40-50 fok között szokott lenni a belső hőmérséklet, ami közel 100%-os páratartalommal társul.
Kinek ajánlott: főleg azoknak akik szeretik a párás, meleg közeget. Fontos, hogy a hőérzet jóval magasabb lesz a magas páratartalom miatt.
Infraszauna
Az infraszauna az egyetlen olyan típus, amely képes a testet belülről kifelé melegíteni. Sokszor különféle aromák és színterápiák használatával egészítik ki az élményt, illetve sokkal szélesebb korosztály használhatja mindenféle megkötés nélkül. Ennek oka, hogy közel sem olyan meleg mint egy finn szauna, nincs olyan páratartalom sem ezáltal sokkal kevésbé veszi igénybe a bent ülő szervezetét.
Tudta? Az ilyen típusú szaunákat, egy idő után akár minden nap lehet használni, hiszen közel sem terheli meg úgy a bent ülő szervezetét, mint a többi szauna típus. Ettől függetlenül a legtöbben 2-3 alkalommal szoktak infraszaunázni hetente.
Élettani hatásait tekintve is különbözik az előbbiektől. Az infravörös sugarak képesek behatolni a bőr mélyebb rétegeibe, felgyorsítva az anyagcsere folyamatokat. Emellett izzadást idéznek elő, amivel a felesleges és káros anyagok is távozni tudnak. Az infraszauna segítséget nyújt a narancsbőr tüneteinek kezelésében, a koleszterinszint csökkentésében és a kötőszöveti fájdalmak enyhítésében is.
Kinek ajánlott: azoknak, akik nem szeretik a párás és nagyon magas hőmérsékletet. Az infraszauna egy száraz szauna, amit leginkább 40-60 fok között szokták használni. Nincs szükség vizes helyiségre sem, hiszen nincs hidegvizes csobbanás, illetve a fogyasztása is minimális. Akár egy nappaliba vagy hálószobában is elhelyezhető, hiszen nem melegíti fel a helyiséget és a páratartalma is a szoba páratartalmával azonos. Száraz szaunának is nevezik néha.
Az infraszauna 10 jótékony hatása.
BIO szauna
Nagyon hasonlít a klasszikus finn szaunához, csak egy kicsit kíméletesebb. A belső hőmérséklete 50-65 fok között szokott jellemzően lenni, a páratartalom 40-50%. Ezt a típust azok is használhatják, akik nem bírják a hagyományos finn szaunát. Itt lehet olyan kályhákkal is találkozni amikben van automata párologtató, akár illóolajokkal. A vizes csobbanás két bent töltött idő között szintén javasolt, akárcsak a hagyományos Finn szaunákban.